hozzávalók / 4 adag

Hús
1 db csirkemell filé (nagyobb)
1 dl napraforgó olaj
2 közepes db vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
só ízlés szerint
2 teáskanál szárnyas fűszerkeverék
2.5 dl víz (amennyi szükséges lesz)

Sajtmártás
5 dl főzőtejszín
10 dkg trappista sajt (reszelt)
10 dkg füstölt sajt (reszelt)
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
1 kávéskanál ételízesítő
1 csokor petrezselyem (apróra vágva)
1 dl tej (ha szükséges, a végén)
1 evőkanál étkezési keményítő (ha szükséges, a végén)

Hús
A filézett csirkemellet megmossuk, felkockázzuk (tetszés szerinti vékony csíkokra vágjuk), félretesszük.
Egy magasabb falú serpenyőbe kevés olajat öntünk, 2 fej hagymát apró kockákra vágunk, a felmelegített olajra szórjuk, enyhén sózzuk, üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk az átnyomott fokhagymákat, s 1-2 percig átfuttatjuk rajta.
Ezután sült csirke fűszerkeverék felével megszórjuk, kevés vizet öntünk rá, s fedő alatt, lassú tűzön szétfőzzük a hagymákat, közben kevergetjük.
Körülbelül 20 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a felkockázott csirkemellet, pici vizet öntünk rá, s puhára pároljuk a húst – közben szépen még jobban szétfő a hagyma.
Ha már puha a hús, gyorsan elkészítjük a sajtszószt.
Apróra metélt petrezselyemzöldet szórunk bele (fél-1 csokor, nem rontja el, ha több), s az egészet jól összeforraljuk, a húsra öntjük, összekeverjük, összeforraljuk az egészet (körülbelül 15 percig), kevergetve közben.
Bármilyen főtt tésztával tálaljuk. Nagyon finom!

Sajtmártás
Egy lábasban 5 dl főzőtejszínt, 10 dkg trappista és 10 dkg füstölt sajtot közepes tűzön melegítjük, amíg a sajtok olvadni nem kezdenek. Ízesítjük sóval (a sajtok sósak, így vigyázni kell a sózással), borssal, kevés ételízesítővel.

http://www.nosalty.hu/recept/fuszeres-sajtszoszos-serpenyos-hus

Advertisements